hogyan

Tűzvédelmi kisokos, mit, hogyan kinek?

Tűzvédelem fogalma és célja:
 
A tűzvédelem részletes szabályait a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény határozza meg.
A törvény fogalmi szinten rögzíti (4. § b) pont), hogy a tűzvédelem a tűz elleni védekezést jelenti, amely gyűjtőfogalom magában foglalja a tűzesetek megelőzését, a tűzoltási feladatok ellátását, a tűzvizsgálatot, valamint ezek feltételeinek biztosítását is.
Célja, az emberek életének, testi épségének és egészségének, valamint a természetes és mesterséges javaknak, vagyontárgyaknak a védelme a következő veszélyektől:
·         a nem szándékos tüzektől, illetve kémiai robbanásoktól
·         a szándékos és irányított tűzzel (tehát a tüzeléssel) kapcsolatos zavaroktól és/vagy meghibásodásoktól
·         a szándékos, de nem irányított tüzektől (gyújtogatástól)
Vállalkozások tűzvédelmi feladatai:
A tűzvédelmi törvény értelmében a gazdálkodó szervezetekkel szembenalapvetően az alábbi öt fő követelményfogalmazható meg:
·         Önmaguk kötelesek gondoskodni a tevékenységükkel kapcsolatos tűzvédelemről
·         Megfelelő biztonságot kell nyújtaniuk azoknak, akiket foglalkoztatnak
·         Rendeltetésszerű működésük során ne jelentsenek tűz- és robbanásveszélyt a környezetükre
·         Az általuk létrehozott termékek, illetőleg szolgáltatásaik – ha azokat megfelelően veszik igénybe – ne veszélyeztessék a fogyasztót
·         Teremtsék meg a tevékenységük során keletkezhető tűz és műszaki baleset észlelésének, jelzésének, eloltásának, elhárításának szervezeti, szervezési, személyi és tárgyi feltételeit.
Tehát a gazdálkodó szerveknek a létesítmények, az építmények, a technológiai rendszerek megvalósításával, üzemeltetésével, fejlesztésével összhangban gondoskodniuk kell a jogszabályokban és műszaki követelményekben meghatározott tűzvédelmi előírások megtartásáról, valamint a tevékenységi körükkel kapcsolatos veszélyhelyzetek megelőzésének és elhárításának feltételeiről.
Az üzemeltetőnek, illetve a tulajdonosnak e kötelezettsége körében fontos feladatai vannak, amelyek teljesítéséről a tűz- és robbanásveszély mértékétől függően megfelelő szervezetettel, illetve tűzvédelmi szakképesítéssel rendelkező személy segítségével kell gondoskodniuk. Ha ötnél több munkavállalót foglalkoztat, tűzvédelmi szabályzatot kell kialakítania.



Cégünk szerepe:
A PTSA Tűz- és munkavédelmi Kft, elkészíti a megbízó által használt ingatlanok tűzbiztonsági vizsgálatát, osztályba sorolását, felméri a tűzveszélyes tevékenységeket és elkészíti a megbízó tűzvédelemmel kapcsolatos szabályzatait. A cég működését Százhalombattán kezdte meg 2006-ban, és jelenleg is itt folytatja tevékenységét, egyedi és szerződött partnereink az ország minden területén megtalálhatók. Az elmúlt évek alatt igen gyors szakmai fejlődést, korszerű technológiát és rohamosan bővülő megrendelői partneri kört tudhatunk magunkénak. Szolgáltatásainkat a lehető legrövidebb időn belül, kimagasló szakmai tudással rendelkező kollégáinkkal állunk megrendelőink rendelkezésére. Szakembereink megfelelő ismeretekkel rendelkeznek az ipari létesítmények területére vonatkozó különleges előírások, munkavégzési körülmények tekintetében, mivel több szerződött partnerünk is ipari tevékenységet végez, ezek felsorolása a referenciáink között is megtalálhatók. 
A Kft. a következő tűzvédelmi feladatok ellátásában nyújt segítséget megbízói számára:
·         Eltérési engedély készítése
      Robbanás biztonságtechnika
Tűzcsap, tűzi vízforrás karbantartása és ellenőrzése
Tűzoltó készülékek ellenőrzése és javítása
Tűzvédelmi bejárás
Tűzvédelmi képviselet, megbízotti feladatok ellátása
Tűzvédelmi oktatás
Tűzvédelmi szabályzatok készítése
Tűzvédelmi szaktanácsadás
Tűzvédelmi szakvizsgáztatás